Dr. Tóth Eszter Ph.D.: Az obstruktív alvási apnoe és hypopnoe szindróma mögött meghúzódó fül-orr-gégészeti megbetegedések; az okok feltárásának modern módszere: az alvás alatti endoszkópia írása nyomán. Megjelent a Fül-Orr-Gégegyógyászat c. folyóirat 2016. (62. ÉVF.) 3. számában

Az obstruktív alvási apnoe és hypopnoe szindróma (OSAHS) az alvásfüggő légzészavarok leggyakoribb formája, mely a felnőtt betegek 2-4 %-ban fordul elő. Kezeletlenül fokozott szív- és érrendszeri problémákhoz vezethet, továbbá a növeli a diabétesz, a magas vérnyomás, valamint a szexuális funkciózavarok és hangulatzavarok kialakulásának lehetőségét is.

Az OSAHS kialakulása gyakran összefügg a felsőlégutak anatómiai eltéréseivel, melyek csökkentik a garat méretét, valamint fül-orr-gégészeti betegségekkel, mint tonsilla hypertrophia, tumorok, pajzsmirigy betegségek.

 

A betegség kivizsgálása és kezelése összetett feladat, melyben legtöbbször szomnológus, tüdőgyógyász és fül-orr-gégész együttműködése szükséges. A terápia alapja a megfelelően kiválasztott és értékelt műszeres alvásvizsgálat, melyet kiegészíthet az alvás alatti endoszkópia.

 

Az alvászavarok kimutatása az úgynevezett poliszomnográfiás vizsgálaton alapszik, mely során az agy elektromos tevékenységének rögzítésével egyidejűleg az izmokból és a szívből származó elektromos jeleket lehet regisztrálni, illetve további kiegészítő jelenségeket (szem-, nyelv-, légzőizom-mozgás, oxigénszaturáció, testhelyzet-testhőmérsékletváltozás, hangjelenségek, nemi szervek állapota) lehet nyomon követni.

 

Obstruktív apnoe esetén az idegek működése normális, tehát a légzőközpontból származó utasítások eljutnak a légzőizmokhoz, de az izmok nincsenek megfelelően koordinálva. A rekeszizom által létrehozott negatív nyomás – azaz inspiratorikus erő – a felsőlégutakból a tüdőbe áramoltatja a levegőt, azonban a felsőlégutak gyengébb tónusa – a dilatáló erők csökkenése – esetén annak falai összeesnek valahol a lágyszájpad és a gégefedő közt elzáródást okozva, melyet jelentősen befolyásolnak a terület anatómiai eltérései is. E három faktor egymásra hatása lényeges a kórkép kialakulásában, és annak súlyosságában. Újabban egyre több kutatás szól amellett, hogy a horkolás vibrációs mechanizmusa miatt degenerálódnak a garatnyálkahártya szenzoros receptorai, mely végső soron, hosszú évek alatt alvási apnoehoz vezethet.

Az alvás alatti endoszkópia és jelentősége

1991-ben Croft és Pingle írták le először a gyógyszeres szedációval végzett endoszkópiás vizsgálataikat OSAHS-os betegekben. Az azt követő években egyre nagyobb jelentőséget kapott a vizsgálat, majd 2014-ben szakmai ajánlást vezettek be az európai centrumok vezető szakorvosai az alvás alatti endoszkópia tekintetében. Ennek értelmében javasolt elvégezni minden olyan OSAHS-os és horkolós beteg esetében, akinél nem-CPAP terápia merül fel, akiknél a CPAP terápia sikertelen, vagy nehezen tolerálható, akiknél a korábbi sebészi terápia sikertelennek bizonyult.

Az alvás alatti endoszkópia során rövid, gyógyszeres altatás alatt lehetőség nyílik a felsőlégutak teljes hosszának áttekintésére, az elzáródás szintjének és jellegének, valamint súlyossági fokának meghatározására. A vizsgálat előtt minden esetben PSG vizsgálatra is szükség van.

A vizsgálat dinamikus jellege miatt nagyobb diagnosztikus értékkel bír, mint az ébren elvégzett statikus vizsgálatok. Dr. Tóth Eszter meggyőződése – több száz elvégzett alvás alatti endoszkópia után –, hogy a vizsgálat jelentősen növelik a sebészi vagy eszközös terápia sikerességét.